A „kis” matematikus

Bíró Ádám

Tehetségterülete: matematika,labdarúgás,gitár

Biró Ádám Márk a Kossuth Lajos Általános és Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolájának negyedik osztályos tanulója (2012/2013. tanévben). Munkája iskolába kerülése óta pontos, lelkiismeretes, eredményes. Hamar kiderült, hogy otthon van a számok világában, érdeklik a rejtvények, fejtörők, logikai játékok. Második osztálytól indul ezekkel kapcsolatos versenyeken, így a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola “Töprengő” versenyén megyei második helyezést ért el. Még abban az évben beneveztünk a Németh József Matematika Emlékversenyre, ahol első lett, ezt az eredményét harmadik és negyedik osztályban is megtartotta. Harmadiktól indult a Rákóczi iskola Logico matematikaversenyén, mindkét évben első lett. A Kenguru Matematikaversenyen harmadik osztályban szintén megyei első helyezést ért el, negyedikben megyei második lett. Második éve vesz részt az Apáczai Kiadó levelezős és internetes matematika- és magyar nyelvtan versenyein, tavaly mindkét tantárgyból bekerült az országos döntőbe, ahol kilencedik lett. 
 Harmadik osztályban az ország legnépszerűbb matematika versenyén, a Zrínyi Ilona Matematika versenyen megyei első helyezettként bekerült az országos döntőbe, ahol huszadikként végzett. Az idén szintén megyei első lett, kitartóan készül a veszprémi döntőre. Tavaly osztályával egész évben érdeklődéssel vett részt a Tudorka Klub munkájában, tanév végén a Logikai Társasjátékok Csatáját meg is nyerte. Az idén egy újfajta feladat megoldási rendszerrel dolgozó matematikaversenyt, a Kockakobakot is kipróbálta, a megyében első, országos viszonylatban 13. helyen végzett. Az Alapműveleti Matematikaversenyen megyei negyedik lett. 


2013. júniusában részt vett a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon, Komlón.Mindezek mellett szabadidejében zenél, sportol. Harmadiktól gitározik a zeneiskolában, egy tanév alatt két évfolyamot végzett el kitűnő eredménnyel. A Dömötör-napi Népdaléneklő Versenyen csapatuk különdíjat kapott. Eredményesen vett részt atlétikaversenyeken, tófutáson is. Tagja a Városi Sportegyesület U11 focicsapatának is.

Ének-zene tagozatosként tagja az iskola Kicsinyek Kórusának, harmadik osztálytól lelkesen vesz részt az Éneklő Ifjúságon, Karácsonyi hangversenyen, valamint minden iskolai és városi ünnepségen is, ahol az énekkarral lépnek fel.

 

A 2013/2014. tanévben elért eredményei:

 

2013.10.24. “33 év emléke” Matematikaverseny                                    városi 1. hely

2013.11.22. Dürer Matematika Csapatverseny (5.-6. osztály)               régió 1. hely

(csapattagok: Biró Ádám Márk-5. osztály, Benke Laura és Tömösközi Panna- 6. osztály)

2013.11.29. XXI. Ószőlői Matematikaverseny                                        megyei 3. hely

2014.01.10. Kockakobak Országos Matematikaverseny                       megyei 1. hely

                                                                                                                  országos 9. hely

2014.02.09. Dürer Matematika Csapatverseny, Miskolc                        országos 8. hely

2014.02.14. Matekguru Csapatverseny (5. osztály)                               megyei 1. hely

2014.03.07. Zrínyi Ilona Matematikaverseny                                           megyei 4. hely

2014.03.10. Németh József Matematika Emlékverseny                        megyei 1. hely

2014.03.21. Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny                          megyei 1. hely

A Mozaik tanulmányi versenyen matematikából bejutott az országos döntőbe.

2014.04.16-án megyei gitárversenyen fog részt venni Jászberényben.

2014.05.12-13-án Nyíregyházán a Matekguru Csapatverseny országos döntője vár még Ádámra (csapattagok: Biró Ádám Márk, Gál Bertalan, Nagy Sándor, Rácz Rikárdó), ezekhez kitartást, sok sikert, jó eredményeket, kitartást kívánok.

 

Köszönet Nagyné Mile Ilona, Ica néninek az alsó tagozatos felkészítő munkájáért, amit felső tagozaton tovább folytatunk. Nagy öröm ez számomra szülőként és felkészítő tanárként is.

 

Mezőtúr 2014.04.11.

 Biróné Dragán Enikő