Magyar Templeton Program: Gyuricskó István

 

A Magyar Templeton Program elindulásáról szóló felhívást lassan két hónapja tettük fel

e honlap főoldalára. Ezzel párhuzamosan az Intézményünkben több héten keresztül

tanulmányozhatták a tanulók és a tanárok e programot ismertető plakátot. E nagyszerű

lehetőség mindkét fordulója megtörtént már. Először a gyerekeknek megismerő

gondolkodását mérték fel komplex teszteken keresztül. Ha kiválóan szerepelt valaki,

bejuthatott az ország legjobb 2800 tanulója közé. Ezután jöhetett a második forduló,

ahol is a gyerekek motivációját mérték fel interneten keresztül.

Tudomásom szerint Intézményünkből két tanuló: Bíró Ádám 7. osztályos- a Kossuth Iskolából

és Gyuricskó István 8. osztályos tanuló a Rákóczi Iskolából kapcsolódott be és jutott el a

második fordulóig.

Had írjak Pistiről pár mondatot, majd Ő szól a programról néhány gondolatot:

A Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola rendezvényére a zongora tanszaki

hangversenyre voltam meghívva ez év december 08.-án. Pistit mindeddig a pontig nem

ismertem személyesen. Ekkor láttam- hallottam őt zongorán játszani. A róla készült

fotóm valamelyest bemutatja azt az eltökéltséget, koncentrációt, amelyet ekkor láttam

tőle. Pisti a zongora mellett a klarinét jeles művelője, mindemellett az iskola honlapján is

gyakran feltűnt a neve akár matematika akár helyesíró versenyen való kiemelkedő

szereplésével. Nem csodálkozom tehát a nemrég megkapott- Pisti által írt teszt- kiváló

értékelésén, amelyből kiragadtam pár mondatot:

„.Kimagasló a logikai feladványok megoldására és a bonyolult mintázatok,

szabályszerűségek felismerésére való képességed. Ez ritka tehetség, használd ki! A

munkamemória teszten és a problémamegoldó teszten a korosztályodbeli tesztkitöltők

85% százalékánál értél el jobb eredményt,”

Pisti a következőket írta: „Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a

tehetségprogramban, mert szeretem a kihívásokat. Szerintem jól sikerült az első forduló.

A második fordulóba már csak a kreativitásunkra volt szükség. Pl.: Mire használnál egy

fogkefét? Mit látsz a képeken? Remélem, hogy érdemesnek tartanak rá, hogy

beválogassanak a legjobb 200 gyerek közé!” ---- Gyuricskó Pisti

Tanulóink máris rákerültek a hazai tehetséggondozás térképére, ami izgalmas

tehetséggondozó programok lehetőségeit nyithatja majd meg számukra. December 20.-

ra ígérték a legjobbaknak: köztük a két fiúnak a visszajelzést.

Valamennyien: iskola, tanárok, szülök, nagyon várjuk e levelet!

Mezőtúr, 2015. december 13.

Nagy Ferenc

Tehetségpont Kapcsolattartó