A különdíjak

 

 Benczúr Henriett a Kossuth iskola 5. osztályos tanulójáról írom e sorokat. Mint a továbbiakból kiderül nem adhattam ennek a cikknek azt a címet, hogy „a különdíjas”, mert bár ebben a tanévben összesen „csak” 5 alkotói különdíjat nyert Heni, a táblázatból is kiderül-, más díjai és helyezései is vannak…! Az eredmények hátteréről és különdíj fogalmáról és értékéről is szeretnék most szólni.

A különdíjak nemcsak kizárólagosan a képzőművészetben fordulnak elő. Valami olyan minőséget próbálnak megjelölni, megfogalmazni vele, amelyben a megszokottól eltérő, különleges, egy más- talán érdekes technika, egy elütő meglátás kap benne helyet. A különdíjak értékét nehéz behatárolni, helyreilleszteni az iskolai jól kidolgozott versenypontozásának egészébe. Az biztos a szakembereknek egy különdíj (főleg ha több is van belőle egy időszakban…). fontos jelzőbójája lehet az egyéniség megmutatkozásának.

Ha megtalálja a helyét az iskolában a gyermek-, ha az iskola megtalálja a gyermeket, a kortárs csoporti kapcsolatai megfelelőek és a család védelme veszi körül a gyermeket, kialakulhat az alkotói kibontakozás. ( Czeizel- féle tehetségmodell) Ebben az esetben úgy látom, mind a négy elem helyén van. Ami rajtunk múlik, a rajzórákon Tolnai Zita tanárnő és én pedig a KÉPKÖR szakköri foglalkozásain próbáljuk alakítani, formálni Heni vizuális gondolkodását, látását. Meggyőződésem szerint- a családi háttér hatása a legmeghatározóbb. Nemcsak a lehetőségek megadása, a buzdítás, a reális megítélés van a helyén. Bámulatos, ahogyan Heni alkotói munkájának minden mozzanatát követi és aprólékosan támogatja a család.(a testvéreiét is!) Heni 11 éves kora ellenére határozott elképzelésekkel, ötletekkel rukkol elő, elkötelezett és feladattudatos gyermek. Nagy célratöréssel oldja meg az alkotói munkákat. Sokat gyakorol és szinte a legtöbb rajzpályázat témája megragadja. Ő pedig a képzeletében megjelent gondolatokat a papírra vetíti, S mindezt örömmel és szolidan teszi.

2015-ben 3.-osként megnyerte a Veres Kálmán Képzőművészeti Díjat, 2016-ban a Tanévzáró ünnepségen átvehette 4. osztályosként a Képzőművészetért Díjat is. Voltak, akik azt mondták: túl fiatal még e gyermek….Most 2016/ 17-es tanév végére egy oldalnyi táblázat telt meg díjakkal.

Heni így tovább! Nemcsak az eredményekre, szorgalmadra, helytállásokra, gondolok. Úgy vidd tovább alkotói munkád, ahogyan eddig tetted: szelíden, alázattal, szeretettel!

Mezőtúr, 2017. június 23.   

 

Nagy Ferenc Tehetségsegítő Munkaközösség vezetője,

 KÉPKÖR szakkörvezető

 

BENCZÚR HENRIETT (5. osztály)- 2016/ 17-es tanév

A mi Gólyánk

 

  1. 06.21. Békéscsaba

országos

 

különdíj

Színpompás tavasz ,napfényes nyár

2016.09.17.Pápa

országos

3. hely

Állatok Világnapja

  1. 10.21mezőtúr

iskolai

különdíj

UNICEF képeslap készítő

2016.11.14.Budapest

országos

5 legjobb

(nem volt helyezés hirdetve)

Karácsonyi képeslap készítő

2016.12.?

iskolai

  1. hely

Himnusz 

 

2017.01.24 Szolnok Verseghy könyvtár

megyei

  1. hely

Balog János képzőművészeti

  1. 02.25 Túrkeve

megyei

különdíj

Milk Kft

  1. 04.05.

országos

különdíj

Gyereknapi rajpályázat

  1. 05.26.Mezőtúr

(közös rajz Pók Hajnalkával)

városi

különdíj

Gyermeknapi aszfaltrajz verseny

2017.05.28 Mezőtúr

városi

1.hely

Madarak fák napja

2017.05.29.mezőtúr

iskolai

2.hely

Ismerd meg plakátkészítő

2017.05.28.Budapest

országos

1.hely

Veres Kálmán Képzőművészeti Díj

2017.06.21.

Intézményi

Dicsérő Oklevél